Akinek tegnap sikerült kijutnia a Könyvfesztiválra, és érdeklődik a mai dokumentum digitalizás, e-book helyzet vagy éppen a kiadók vs. könyvtárak közötti szerzői jogi viták iránt, az igencsak jól járt, ugyanis annyi érdekes, tartalmas előadás volt, hogy az embernek szüksége lett volna néhány másodpéldányra magából, ha az összeset meg szerette volna hallgatni. Lévén nem tudok egyszerre több helyen lenni (még! – a szerk. megjegyzése), választanom kellett, s elsőként a 10.30-tól folyó „Szellemi örökségünk digitális megőrzése” című blokkra ültem be, mely több témabavágó előadást tartalmazott. A program az előre meghirdetettől némileg eltért – amely közlését ügyesebben is meg lehetett volna oldani, hiszen többek között én is a helyszínen értesültem erről (nagyon személyes megjegyzés vége) –, viszont a lényeget, úgy gondolom sikerült hallanom. Első előadó Lovas Borbála volt, aki a MaNDA képviseletében érkezett. Ahogyan azt korábbi beszámolónkból már megtudhatták, e projekt feladata a szerzői jog által nem védett hazai közkincs digitalizálása, megőrzése, majd szolgáltatása (lesz). Ezzel nem csak a magyar népet szeretnék megismertetni hazájuk kultúrkincseivel, hanem a külföldi érdeklődőket, kutatókat is. Ahogyan Lovas Lajos is elmondta az április 17-én megrendezett „Egy MaNDALAT bánt engemet – A magyar írott kulturális örökség digitalizálásának időszerű kérdései” címet viselő szimpóziumon az Országos Széchényi Könyvtárban, mindezt úgy szeretnék elérni, hogy a lehető legtöbb metaadattal látják el bedigitalizált dokumentumokat, amely metaadatokkal Európa többi országa is dolgozik. Az Arcanum kiadó következett, Somfay Örs képviseletében, aki „Az Arcanum Digitális Tudománytár és ADT+” címmel, ahol a címben szereplő két „táruk” került bemutatásra. Ezúton szeretnénk nagyrabecsülésünket kifejezni az Arcanum által végzett digitalizálási munka iránt, amellyel igen sokat tesznek a hazai kultúra digitalizálása érdekében (Kindlevarázs megjegyzése!). Azonban számunkra talán a rákövetkező előadás érdekesebb, amelyet dr. Horváth Sándor Domonkos – többek között szabályozási szakjogász – tartott „Digitalizációs „ködfoltok”: avagy eltévedtek-e a csodák az úton?” címmel. Jól megkomponált cím volt ez, melyben a ködfoltok alatt, azokat az akadályokat igyekezett megkeresni, amelyek a gátolják a csodákat, azaz az együttműködéseket, hogy létrejöhessen az adott dokumentum digitalizációja. Mindenki ragaszkodik a saját igazához, azonban hajlamosak elfeledkezni valakiről, valakikről – a fogyasztókról, és az igényeikről. Hiába a DRM (Digital Rights Management), nincsen feltörhetetlen védelem. Csak idő kérdése, hogy a leghiper-szuperebb barikádot áttörje valaki. Negyedik előadóként dr. Vonderviszt Lajos – volt egyetemi tanárom, az OSZK e-szolgáltatási igazgatója – „E-könyv kívánságra, avagy van-e élet a tömegdigitalizálás előtt/után/helyett?” címmel monologizált. Kezdetben a tömegdigitalizáció áldásos hatásairól beszélt, amelyek valóban megvannak. Úgymint, gyorsaság, automatizáltság, stb. Azonban, mint minden jónak, ennek is van bizonyos árnyoldala, amely ebben az esetben az lenne, hogy ezt az automatizált folyamatot nem lehet minden dokumentumnál elvégezni. Teszem azt például egy Corvinával… Előadása további részében az OSZK egy új szolgáltatásáról szólt, az eBooks on Demand-ról (EoD), amely keretein belül az 1900 előtti – kirívó esetekben 1900 utáni – dokumentumokról készítenek digitális változatot a felmerült igényeknek megfelelően bizonyos juttatásért cserébe. Ezzel az olvasók igényei elé mennek, s hozzáférhetővé teszik az egyébként nem biztos, hogy kézre adható változatokat. Ezen előadás befejeztével – a blokk ugyan még nem ért véget – a „Muszáj Nagyúrnak” engedelmeskedve, továbbálltam, ugyanis 12.00-tól kezdődött egy másik teremben a „Félreértések helyett: könyvkiadók és könyvtárak párbeszéde a digitális könyvkiadásról és a szerzői jog aktuális kérdéseiről” c. kerekasztal-beszélgetés. A megjelent vendégek között többek között ott volt Moldován István (MEK), Bodó Balázs (kalózkutató), dr. Horváth Sándor Domonkos (jogász), Votisky Zsuzsa (Typotex Kiadó vezetője), továbbá néhány könyvtár, a Dialóg Campus és az OSZK jogi osztálya is képviselte magát, a beszélgetés moderátoraként pedig Takács Dániel (Budapesti Ügyvédi Kamara) tevékenykedett. Elsőként az elkövetkező – s néhány esetben már ekképpen folyó – együttműködés alapját vázolták fel, amely „felhasználási szerződés” formájában valósulhatna meg. Ezt a szerződést minden digitalizálandó dokumentumnál el kellene készíteni, belefoglalva a jogtulajdonosokkal történt megállapodásokat a művel kapcsolatosan. Pl.: szkennelhető, de csak a könyvtárban olvasható, vagy szkennelhető, és tovább is küldhető e-mailben, stb. A lényeg az lenne, hogy rögzítve legyen a könyvtár hatásköre, valamint a kiadó pedig garantálja, hogy harmadik személy (aki követelhet, beleszólhat) nincsen az egyezségben. Erre reflektálva és ezt kiegészítve szólalt fel Horváth Sándor Domonkos, miszerint minden nyilvános könyvtár digitalizálhat, azonban az a kérdés, hogy a digitalizált példánnyal mit kezd. Gondoskodik-e róla, hogy csak a könyvtáron belül, az ottani gépeken lehessen hozzáférni? Az egyetemeknél jól működik az ilyen módon zajló dokumentum megosztás, ugyanakkor ki lehetne hozni ebből a zárt közegből is, hogy a nyilvánosság is informálódhasson. Azonban ez már EU-s jogokba ütközik, s már így is várható, hogy ránk „koppintsanak”. Habár az EU szerint ez „túl liberális”, mégsem mond ellent a magyar jogszabályoknak. Felmerül tehát a kérdés, hogy az EU jog felülírhatja-e a nemzeti szuverenitást?! A beszélő válasza egy határozott „nem” volt. (Tartok tőle, hogy ez az unortodox válasz aligha tartható abban a közösségben, aminek mi akartunk tagja lenni – Kindlevarázs különvéleménye). A továbbiakban még szó volt arról, hogy bármi történjék is, a szellemi termelők honorációját biztosítani kell egy-egy ilyen másolat, digitalizáció készítése során, valamint, hogy a jogtulajdonosok igenis járjanak el könyvtárosok által szervezett fórumokra, ugyanis ha nem zajlik a két fél között kommunikáció, akkor ez a vita parttalanná válik. Kiadói oldalról sérelmezésként merült fel, hogy a könyvtárak nem védik rendesen a digitális állományukat, ugyanis sok – külföldi – weboldalon könyvtári példányok kópiái vannak jelen. Ekkor jött szóba a DRM használat, nem használat kérdése. Bodó Balázzsal többen egyet értve mondták, hogy felesleges a drága DRM-mel próbálkozni, mivel eddig se vált be, eztán se fog. Más utat kell kitalálni, hogy a leendő vevők megvásárolják, ne pedig illegális úton jussanak hozzá a művekhez. Szó esett a kiadók-könyvtárak közötti szinte nem is létező érdeklődésről is, mely szerint a kiadói hírlevelek nem kerülnek megnyitásra. Erre könyvtárosi válaszként érkezett az, hogy valóban, ugyanis a kiadó természetesen eladni akar, s nem csak az informálás a levél feladata. Így kevésbé bíznak egy kiadói ajánlóban, mint a KELLÓ által készítettekben. S ha már a MEK is jelen volt, „piszkáljuk meg egy kicsit”, születhetett meg a kerekasztal mellett ülők valamelyikének a fejében. Vajon, a MEK „tiszta”? Moldován István erre irányuló válaszában elmondta, hogy nincsen nekik anyagi hátterük arra, hogy a szerzői jogdíjat kifizessék, ők egy speciális „könyvtári” állomány, amely indulásakor a már itt-ott digitalizált, önkéntesek által beküldött dokumentumokat szolgáltatták. Az akkor hatályban lévő 1994-es törvényben még nem volt szó a digitális szövegek jogairól, így ami beérkezett hozzájuk, ment is fel az oldalra. Majd a törvény változott 1999-ben. Nem vettek le műveket, csak abban az esetben, ha a jogtulajdonost érdekelte a tulajdonában álló mű sorsa, tehát, vette a fáradtságot, és levetette a MEK-ről. Az internet elterjedésével náluk is felborult az addigi rend, átalakultak a szerepek a dokumentumszolgáltatók és a fogyasztók között. S maga a fogyasztói réteg is mát egy netes tömeggé nőtte ki magát, amely, ha máshol nem, majd a hálón eléri azt az információt, amire szüksége van. Bodó Balázs felvetette a digitális kölcsönzést, mint olyat, illetve megkérdezte, hogy a könyvtárosok egy-egy kikölcsönzés alkalmával érdeklődtek-e már az olvasóktól, mennyivel fizetnének többet éves, féléves kölcsönző jegyükért, ha a plusz díj ellenében hozzájuthatnának elektronikus dokumentumokhoz is. Véleményes szerint a legtöbben megtennék, hiszen, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy mennyien járulnak a fénymásoló géphez, és dobálják bele a sok 10-20 Forintot, akkor máris tudhatjuk a ki nem mondott válaszokat. A beszélgetés végeztével elhangzott egy gondolat, amelyet szerintem mind a két félnek érdeke lenne megfogadni, miszerint, kellene egy közös fórum, ahol összeülhetnek, s előadhatná mindenki a saját véleményét, érdekeit, melyek tudatában együttműködve, figyelembe véve a másik érdekeit is, együtt, egy irányba haladnának a változó világban. A tudósítást Farkas Márti, a Kindle-Varázs virtuális könyvtárosa készítette, köszönjük!
