Az előzetes egyeztető megbeszélések után június 2-án megtartotta alakuló ülését a hazai e-könyves szervezetek, vállalkozások, szakmai blogok és könyvtárak összefogásaként létrejött Egyesülés az e-Könyvekért. Az alapító dokumentumok ünnepélyes aláírására a héten, 2012. július 11-én 11 órakor került sor az Országos Széchényi Könyvtár 516-os termében.
A sajtóbeszélgetéssel egybekötött rendezvényt dr. Sajó Andrea, az OSZK főigazgatójának beszéde nyitotta meg, aztán következett az együttműködési okmány aláírása (közben a résztvevők bemutatása ezzel egyidejűleg).
Az Egyesülés tagjai közül Kereszty András (A Hónap Könyve), Farkas István (ekonyvolvaso.blog.hu), Salamon Eszter (CoLibri Könyvek) és Kocsis András Sándor (Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, Kossuth Kiadó Zrt.) fejtette ki bővebben az e-könyvekkel kapcsolatos gondolatait, meglátásait.
Kereszty András reményei szerint az egyesülés olyan gyorsan fejlődik, mint az ekönyvpiac… Farkas István (közismertebb nevén Dworkyll) 2009 óta népszerűsíti az ekönyv-olvasást. Szerinte nem kell félteni a papírkönyvet, a DRM pedig Magyarországon „halott”. A gondok azonban ezzel még messze nem oldódtak meg. A váltás “kultúrmisszió”, egyúttal komoly próba az összes szereplőnek. Felvilágosítás szükséges minden szereplő részére.hogy mindenki megtalálja, amit keres: az olvasó, az író ember, a kiadó, a kereskedő egyaránt. A könyvet most is elő kell állítani, az olvasókat megfelelő, igényes kiadványokkal lehet megnyerni. Kocsis András az MKKE elnökeként köszöntöte a rendezvény résztvevőit. Saját megközelítéséről elmondta, hogy “Ha valamit megakadályozni nem tudsz, próbálj az élre állni”. Egyszerre „nagyon bíztató és nagyon problematikus a helyzet, nem olyan, mint Amerika… Mi a probléma nálunk? A letöltések döntő többsége illegális. Az olvasókat a legalitás felé kell terelni…”
Említésre került az e-piac fejlődése Európában és Amerikában, de a hazai növekedés útjában álló akadályokról sem feledkeztek meg a felszólalók. Szóba került az illegális tartalmak túlsúlya a legálisan hozzáférhetőkéhez képest, és az e-könyv jelenleg nem túl kedvező jogi, adóügyi besorolása is. Utóbbihoz a rendezvényen megjelent Rónai Iván, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közgyűjteményi főosztályának helyettes vezetője hozzátette, hogy Franciaországban és Luxemburgban is alacsonyabb áfát vezettek be az e-könyvekre, az Európai Bizottság azonban egyelőre nem támogatja ezt, mindkét ország ellen kötelezettségszegési eljárást indítottak. Bánkeszi Katalin (az OSZK Könyvtári Intézet vezetője) az könyvtárakkal való együttműködés fontosságát hnangsúlyozza, és a konyvtárak informálásában kívánnak segítséget nyújtani. Ezért a szakkönyvtár égisze alatt létrehoztak egy infotárat (ekönyves infotár) bemutatkozó jelleggel közreadnák, milyen szereplők és milyen könyvek vannak. Fodor Péter (az Informatikai és Könyvtári Szövetség nevében) paradigmaváltásról beszélt. Szerinte aki nem vesz részt, nemhogy lemarad, teljesen kimarad… De aZ érdekek különbözőségét is felvetette. “A felhasználók kiszolgálása alapérdeke minden köyvtárnak” (szerintem minden szereplőnek).
A 22 taggal megalakult Egyesülés célkitűzései között szerepel többek között az elektronikus könyvek és az e-könyv olvasók hazai népszerűsítése, az elektronikus könyvkiadás dinamikus fejlesztése, illetve jogkövető tartalomszolgáltatás elterjesztése, védelme. Mindezt könnyebben elérhetővé válna, ha a az e-könyveket a papíralapú és hangoskönyvekhez hasonlóan 5 százalékos áfa terhelné a jelenlegi 27 százalék helyett. A jövőbeni tervek között a könyvkiállításokon való összehangolt megjelenés, nemzetközi kapcsolatépítés és egyéb közös akciók szervezése is az egyesülés céljai között szerepel. A gyors információáramlást az Egyesülés hamarosan elkészülő internetes oldala fogja segíteni, ahol a tagok névsora és rövid bemutatkozása is elérhető lesz. Alapító tagként a Kindle-Varázs is reméli, hogy az újonnan létrejött Egyesülés elősegíti majd közös érdekeink (?!) eredményes képviseletét és céljaink hatékony megvalósulását, és hogy az Egyesülés az e-Könyvekért jelentős szakmai szerveződésként jelenik meg mind a hazai, mind a nemzetközi e-könyves színtereken. A cél mindenképpen közös: az olvasás, az elektronikus könyvek népszerűsítése, és ezzel a hazai kultúra építése.
Az összefoglalót készítette: Krizsai Fruzsina és Kindlevarázs További beszámolók a rendezvényről: E-könyves óriás team a jövőért, e-olvasásért (Kerekes Pál, Könyvkonnektor) Egységben az erő (Dworkyll – ekonyvolvaso.blog.hu) Képek a rendezvényről Köszönjük a szervezőknek és az OSZK képviselőinek a lehetőséget!