Az elektronikus könyvolvasó eszközök előretörése (az internet napi rutinná válásával karöltve) új fejezetet nyitott az önkifejezés különböző formáinak megnyilvánulásai számára. Míg korábban a szerzőknek kellett sorban állniuk a kiadók kegyét keresve, napjainkra bárki számára lehetőség van arra, hogy írását (vagy más alkotását) széles kör számára közzétegye. Ez az új műfaj messze túlmutat a korábbi magánkiadás körén. Erről a témáról olvashatunk a következő írásban, amelynek aktualitását egy új kezdeményezés, a self-publishing-et támogató Publio Kiadó megalapítása adja. Vendégszerzőnk írását olvashatják az alábbiakban:
Szerzői kiadás: hogyan értelmezhető ez ma, az informatika korában?
A független és szabad publikálás, világszerte elfogadott nevén self-publishing, új jelensége a könyv világának.
A pompeji fali képen egy hölgy könyvbe (vagy viasztáblára) ír...
A vállalkozás így foglalja össze a független publikálás gondolatkörét: A hagyományos kiadók csak szűk körű és üzletileg sikeres írásművek kiadására vállalkozhatnak. Ez érthető, a kiadóknak pénzt kell termelniük a fennmaradásuk és így a szerzők és olvasók érdekében. Az informatika azonban lehetővé teszi a szabad szárnyalást: fontos és értékes írásművek nem veszhetnek el. A Könyvkonnektor Publio portálon költségmentesen, néhány klikk után azonnal a nyilvánosság elé kerülhet a tervezett vagy már kész alkotás. Nem szükséges senkit felhívni, géphangok utasítását várni, ügyefogyott vagy agresszív titkárnők megjegyzéseit hallgatni.
A tapasztalat és tudás alkotni akar.
Lehet írni és kiadni: nem számít, milyen hosszú, milyen témájú a szöveg. Csak egy a lényegbevágó: a szerző tudja és érezze, hogy fontos a közlendője. Szólhat a mű az országnak-világnak, vagy kis érdeklődő csoportnak, szakmai közönségnek, helyi körnek.
Ez a műfaj is elmúlt már:-)
Az oktatás, tanulás, művelődés az írás és olvasás kezdőpontja. De megtalálják-e egymást a szerzők és olvasók, azaz a tanárok és diákok a felpörgő, digitalizált világban? A nyomtatás már nem bír az ismerettömeggel. A tudáskommunikáció az informatika eszközeire húzódik, mester és tanítványa szépen formázott, könyvszerű, egyedi tanulmányokban érintkezik. Ez a dimenzió már közkincs, a szakmai érés dolgozatait archiválni lehet és érdemes. A földkerekség minden táján megjelentek a Publiohoz hasonló, magánkiadást segítő könyv-összefogások. Hihetetlen felfutást hoztak a bekapcsolódó új szerzők művei, nyers fogalmazványai. Nem az történt, hogy a szövegtenger elmosta a jó könyveket, hanem fordítva: a sok-sok műből egyre többen halászgatnak. Többen lettek az írók és az olvasók. A mindennapok megszokottságából kitörhet a teremtő személyiség. Az olvasó mindig független volt, most a szerző is független lett. Közvetlenül juttathatja el írást az érdeklődőknek. Ez is a neve az új könyvmozgalomnak: független kiadás, vagy más oldalról nézve: független szerző.
Furcsa, de a független azt is jelenti, nemcsak a tiszta értelemben vett szerzők előtt nyílik most meg a nyilvánosság. Rajta a sor az összegyűjtőkön, felfedezőkön is. Dédapáink első világháborús naplói, nagyapáink hadifogságainak története, hölgy-családtagok háztartási feljegyzései, türelemmel viselt betegségek kézzel írt imakönyvei mind ott lapulnak valamelyik rokon személyes holmijai között. Nem dobták ki, ki is tenne ilyet, de most összerakható, kiegészíthető; ívbe, glóriába rendezhető és önmagában vagy megjegyzetelve közzétehető. Akad olyan családtag, akinek éppen most van rá ideje, módja, érkezése.
A szerzői kiadás csak az utóbbi évtizedekben kapott kicsit kellemetlen felhangot. Nagy költőink, íróink kétszáz évvel ezelőtt bizony előfizetőket kerestek könyv terveikhez. Egy Kazinczynak, Csokonainak, Vörösmartynak gyakran kellett kérő leveleket fogalmaznia. Most csak a szándék kell és a tisztelet a szónak, betűnek: és már mehet is az írás a nagyközönségnek.
Végezetül egy idézet. Talán mottója is lehetne a szerzői kiadásnak, a független publikálásnak: “Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!” (Tóth Árpád, 1922.) Kerekes Pál, Publio Kiadó alapítók egyike
